Mikuska Krisztián vagyok, angol-német diplomás nyelvtanár

Már gyerekkoromtól kezdve az volt az álmom, hogy nyelvet taníthassak. Szerintem a legnagyobb öröm a nyelvtanulásban az, hogy általa nem csak más embereket és kultúrákat, hanem saját magunkat is jobban megismerhetjük.
Őszintén vallom, hogy a nyelvtanulás egy megfelelő tanár segítségével könnyebb lehet. A gimnáziumi és a Szegedi Tudományegyetemen végzett tanulmányaim alatt rengeteg professzionális tanár és mentor által tudtam én magam is fejlődni.
Az Angolul és Németül Krisszel fő célja az, hogy tanulóim szorongás mentesen és örömmel tegyenek szert tudásukra. Óra elején mindig odafigyelek tanulóim
lelki állapotára és saját igények szerint új és színes tananyagokat keresek, illetve készítek. A siker garantált és itt az összes kérdésed hallgató fülekre talál!

tiny_optimized

Diák vélemény

Mit gondolnak rólam diákjaim?

 

„A lányaimnak eddig nem volt magántanárja, ezért kicsit izgultam, de
Krisztiánnal az első pillanatban kialakult köztük a bizalmi légkör. Tapasztalatával,
rátermettségével könnyedén megszólította őket. Az óráira mindig változatos
feladatokkal készül, a lányok figyelmét folyamatosan fenntartja, izgalmas és
tartalmas órákat tart. Mellette a nyelvtanulás még azoknak is érdekes, akiknek
nincs nyelvérzéke. Szívből ajánlom mindenkinek, mert vele élmény a
nyelvtanulás.” 

Anita

 

„A gyerekek szívesen mennek hozzád, rugalmas vagy és ez nagyon sokat
számít.”

Beáta

 

„Krisztián tökéletesen felkészített az emelt szintű angol érettségire. Minden
órára készült, érdekes és aktuális témákat hozott és tudta, hogy az adott órán
mit kell átvennünk. Közvetlen és barátságos stílusa miatt a kommunikációs
gyakorlatokkal is gördülékenyen tudtunk haladni.”

Dávid

 

„Azért szeretem Krisztián angol óráit, mert nem csak ledarálja a tananyagot,
hanem az elején van egy barátságos hangvételű beszélgetés, ami segít a
ráhangolódásban, illetve kiventilálni egy kicsit. Az értékelési rendszere
megegyezik a vizsgán várható értékelési rendszerrel, mindezt úgy, hogy abszolút
érthetően magyarázza el, min kell még javítani.” 

Fanni

Kérdésed merült fel? Órát foglalnál?

Vedd fel velem a kapcsolatot!

Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.